Blog

“Anyukámon, apukámon és a bátyámon kívül nekem minden rokonom Zalaegerszegen él. Mikor kisgyerek voltam, akkor szinte egész nyarakat töltöttem a nagymamámnál. A nagymamám szembe szomszédja mindig változott, én csak annyit tudtam róla a felnőttektől, hogy gyakran elköltöztek onnan az emberek, mert nem fizettek villanyszámlát. Volt egy kedvenc barátnőm onnan, egy cigány kislány, nagyjából egyidős lehetett velem. Emlékszem, hogy egyszer együtt találtunk egy halott denevért, és rengeteg képet készítettünk róla, és sokszor csak úgy átmentünk egymáshoz játszani. Az a lány hihetetlenül fontos volt az akkori kicsi önmagamnak. A nagymamám viszont pár dolgot nem tudott figyelmen kívül hagyni. Az első az az, hogy a barátom cigány családhoz tartozott. A második, hogy kölcsönadta az anyjának a napraforgóolajat, és sosem kapta vissza. Egyszer nagyon lehordta a barátnőmet a kapunkban, mert későn jöttem haza tőlük. Nem engem, nem az anyját, a barátnőmet, és ezek után többször eltiltott tőle. Ezek mind a kettőnknek éppolyan rosszul estek. Mikor ők is elköltöztek, akkor a nagymamám boldogan telefonált Pestre, hogy elmentek, akkor sírva is fakadtam. A nagymamám nem tudta megszeretni azt a kislányt, akit én az ottani legjobb barátnőmnek tekintettem. Nem tudta, mert cigány volt, és utálnia kellett. Szinte minden rokonomat hasonlónak látom ebben. És szerintem ez az átlag, ilyen gondolatból van rengeteg. Én meg nem tudom, hogy mit kéne csinálni, tehetetlen vagyok. Nem tudok olyat mondani nekik, amitől meg tudnák szeretni azt a kislányt.”