A Behívó program alkotóközössége évente a Katona repertoárjához kapcsolódó egy-egy téma, szöveg köré építi előadásait. Az alkotófolyamat közben fontos az önreflexió, a kutatómunka, a társadalmi problémákra való nyitottság, a színházi formákkal való kísérletezés. A több éves munka során a fiatalok megtanulják olvasni és beszélni a színház nyelvét, a projektek során átélik a színház társadalomformáló erejét. A Katona klubban három korosztállyal dolgozunk; a legkisebbekkel (7-10 éves korosztály) a mesék világában maradunk, és összekapcsoljuk a meséket, mítoszokat a gyerekszobával, az álmokkal, a lefekvéshez kapcsolódó esti rutinnal. A kiskamaszokkal az őket leginkább érintő témákkal foglalkozunk (barátság, család, féltékenység, szabadság) olyan klasszikus szövegekkel kapcsolatban, amiket a színház az adott évadban a műsorára tűz. Az idei évben ez a korosztály az Ahogy tetszik című Shakespeare művel dolgozik. A 15-23 éves fiatalok szintén a színház előadásaiból indulnak ki, a három éve együtt dolgozó csapatunk idén a Sirályból kiindulva, a két új csoportunk Az Olaszliszkai és az Emilia Galotti kapcsán készít előadást. Az előbbi főként interjúkat, dokumentumokat, az utóbbi pedig Lessing szövegét felhasználva. A Dokumentumból fikció csapat tagjainak nyolcvan százaléka is idén került a Behívó programba. Ez a csoport a különböző típusú szövegeken, saját írásokon keresztül kerül közelebb a színházi formákhoz.

Várunk téged is.

Lépj velünk kapcsolatba!

 
Levelezőlista

Oldalunk cookie-kat használ az optimális működés érdekében.
Adatvédelmi tájékoztató Rendben