Kemény Gabi interjúja Rajkai Zolival

Kemény Gabi interjúja Rajkai Zolival (Az interjú 2015. december 18-án készült)

-Mivel nem ez az első alkalom, hogy fiatalokkal foglalkozol, tanítod őket és segítesz nekik, ezért feltételezem, hogy szereted csinálni.
-Több oka van annak, hogy fiatalok között lenni nagyon jó. Az egyik ok az, hogy miközben az ember nyomon követ egy új generációt, megismeri a fiatalok - folyton változó - valósághoz való viszonyát, ezáltal az ember folyamatosan új inspirációt kap; friss élményeket és újfajta megközelítéseket: mindez nagyon fontos egy alkotó ember számára, hogy a megújulásra való készsége megmaradjon, hogy ne porosodjon be és ne legyen avítt a gondolkodásmódja. Ne legyen egyre inkább a múltban járkáló lélek. A másik ok, hogy fiatalok között az ember nem érzi, hogy öregszik: ha fel akarja venni a tempót, akkor frissnek és dinamikusnak kell maradnia.  A fiatalok között látni, ahogy az élet folytatódik, mintha ki lenne terítve az idő. Annak, aki már az élete közepe felé jár, mint ahogy én is, egyre érdekesebbé válik ez a folytonosság. Örömmel tölt el.

-Miben különbözik az Eszter (Vági Eszter, projektvezető) és a te látásmódod?
-Próbáljuk a nézeteinket összehangolni. 
Én egyáltalán nem értek a drámapedagógiához, nem tudom, hogyan kell vezetni egy csoportot, milyen tematika alapján. Eszter viszont ezt tanulta, jól tudja, hogy az egésznek mi a kerete, melyek az irányai, a lehetőségei. Úgyhogy én ebben rá hallgatok.

Én színész-mentornak kerültem hozzátok, hogy a színjátszás szakmai részében segítsek. Azt talán jobban tudom, hogy zajlik egy színházi próba, hogyan jön létre egy produkció, hogyan működik a rendező. Ebben nyilván nekem van nagyobb tapasztalatom. Ezzel együtt én egyértelműen alárendelt szerepet szerettem volna és szeretnék betölteni most is a munkafolyamatban és a csoport vezetését illetően. Az Üdv a klubbant végülis én rendeztem (bár az egész anyaggyűjtés és írás a ti munkátok volt Eszter irányításával), de idén ezen picit változtatni fogunk, mert Eszternek is vannak ambíciói, szeretné ő is jobban kipróbálni magát, mint színházcsináló, úgyhogy a Sirályhoz kapcsolódó előadásnál ő lesz a kreatívabb, én meg inkább egyfajta "supervisor" szerepet fogok betölteni.

-Hogy érzel Csehov iránt?
-Elmesélem egy élményemet Csehovval kapcsolatban. 1988-ban, abban az évben, amikor érettségiztem, egy barátommal eljöttünk megnézni a Három nővért, itt a Katona József Színházban. Mások mondták, hogy jó, én semmit sem tudtam róla. (A gimnáziumban nem különösebben foglalkoztam Csehovval, nem érdeklődtem iránta. A Sirály kötelező olvasmány volt, amit el se olvastam.) Szóval megnéztük - ezt a tizennyolc éves fejjel nem igazán felfogható, nem túl izgalmas - előadást, és utána... máig nem tudom elmagyarázni, hogy mi történt velünk.  Valami misztikus, megmagyarázhatatlan érzés és benyomás telepedett ránk. Csehov darabja bekúszott a bőrünk alá, az idegrendszerünkbe és többé nem engedett. Valahogyan alattomos módon, észrevétlenül azonosultunk a Három nővér szereplőivel és világával. Tudat alatt ráébredtünk, hogy ez rólunk is szól és mindarról, ami körülöttünk zajlik, és piszkosul lenyomott. Sétáltunk a körúton és a betonon bukfenceket hánytunk, meg kúsztunk-másztunk, alig bírtunk egymáshoz szólni. Az emberek meg bámultak minket, hogy ezek megőrültek. 

Rajkai Zoltán | Fotó: Brozsek NikiÓriási hatással volt ránk ez az élmény és később meghatározó lett az életemre nézve: ez az előadás volt az egyik oka annak, hogy ebben a színházba kötöttem ki.
A Három nővér után láttam a Platonovot, amibe aztán be is kerültem később, mikor a színházban gyakornokoskodtam, és aztán játszottam az Ivanovban, tehát három Ascher-Csehovval találkoztam életemben.
Csehovban van valami alattomosan egyszerű, és sunyin kézenfekvő, ugyanakkor valami olyan elementáris pontosság és gazdagság az emberek, jellemek ábrázolásában, ami egyetemes és korokat átívelő. Zseniális és ezért meghatározó szellemiségű szerző, különösen egy író vagy drámaíró, de akármilyen színházi ember számára.

Hogy mi van ma Csehovval, az egy nagyon izgalmas kérdés.  Igazából nem tudom. Ellentmondást érzek Csehov világa és a mai korszellem között. Az Ivanovot, ami Csehov egyik első drámája, és amelyben, leegyszerűsítve, a depresszió kórképét írta meg, a 2000-es években játszottuk itt, a Katona József Színházban. Az egész világot körbeutaztuk azzal az előadással és mindenhol álló tapsvihar fogadta, óriási siker volt. Felmerül a kérdés: hogy lehet az, hogy egy Csehov előadás, egy magyar társulat előadásában, magyar nyelven, felirattal, a világ minden pontján ugyanazt az élményt adja az embereknek? New Yorktól Columbián át Sydneyig.
Az emberek az egész világon ráismernek valamire...
Másrészt, mintha a világ túl nagyot fordult volna: most, amikor a Sirállyal foglalkozunk - ami korábban a Moszkvai Művészszínház emblematikus előadása volt Sztanyiszlavszkij rendezésében, olyan briliáns színdarab, amire színházat lehetett alapítani - mintha számunkra elveszítette volna az erejét. A kapcsolódási pontot.
Egy agykutató attitűdjével állok hozzá, vagy mintha a szakdolgozatomat írnám a darabból, kutatom, hogy mi lesz az, amit a Sirály megmozdít az emberekben.


-Van olyan Sirály-karakter, akinek a művészetfelfogása közel áll a tiédhez?
-Nincs. Vegyük például Trepljovot, aki szerint új formák kellenek. Szerintem ez így ma már egyszerűen nem igaz.Legyen szó a művészet bármelyik ágáról, tobzódunk a formákban: dizájncenter az egész világ. Ugyanakkor a csehovi gondolat természetesen érvényes.
Mint, ahogy a többi emberi probléma is az, amit a Sirály felvet: a generációk közötti szakadékról, vagy arról, hogy érdemes-e beledögleni a művészetbe; vagy a középszer és a tehetség kérdései, ezek mind általános érvényű, emberi dolgok. De vajon érdekel ma valakit egy lehanyatlott művésznő, vagy egy feltörekvő kicsit tehetséges író, vagy akár egy tönkrement, a művészet oltárán feláldozott élet? Vagy manapság ez már bulvár?! Nem is tudom, mintha ezek a dolgok ma már csak a felszínen számítanának.
Így viszonyulok most Csehovhoz, tobzódnak bennem a kérdőjelek.


-Hol tart a csoport a munkafolyamatban?
-Ezt sem látom még pontosan.
Az Üdv a klubban szembenézés volt a saját életetekkel, látszott rajtatok egy nagyon erős személyes viszony: a bátorság, a kreativitás, az elszánás, és az intellektus. Okosan, gazdagon, szerteágazóan álltatok hozzá.
Most mindebből itt semmit nem érzékelek: nem érzem a sziporkázó kreativitást, akarást, valami célért a kreatív szenvedést. Mintha nem találnátok a közösséget a Csehovi szöveggel. Nem tudom, hogy ez Csehov miatt van, vagy a ti élethelyzeteteknek köszönhető, mindenesetre nem látom, hogy Csehovon keresztül nagyon akarnátok valamit a világgal, vagy magatokkal.
De egyáltalán nem vagyok kétségbeesve, az alkotás az ilyen: belenyúlsz egy alaktalan masszába, csupa liszt, meg ragacsos tészta leszel, és addig nyújtod, téped, dagasztod, gyömöszölöd, amíg nem lesz formája. Adott egy Csehov massza, szövegekkel, szerepekkel, drámákkal, jelenetekkel, veletek és az érzelmeitekkel együtt: most ehhez a masszához kell formát találni. Kíváncsian várom, hogy mi fog kisülni ebből.

Levelezőlista

Partnereink

 

Várunk téged is.

Lépj velünk kapcsolatba!

 
Levelezőlista