1.SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁS A KÉT KOREA ÚJRAEGYESÍTÉSE CÍMŰ ELŐADÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN
Ebben az évadban Négyöthat néven folytatódik a felnőtteknek szóló színházpedagógiai program-sorozat
A január 21., szombat esti A két Korea újraegyesítése előadás előtt és után közös játékra és beszélgetésre invitáljukazokat a Kedves Nézőinket, akik szívesen gondolkodnának és játszanának együtt az előadás kapcsán.
A Katona Behívó keretében számos iskolában már évek óta sikerrel futó háromlépcsős programunkba havi rendszerességgel családok, baráti társaságok, egyéni érdeklődők is bekapcsolódhatnak. Előzetes tudás, előképzettség nem szükséges – némi játékkedv és kíváncsiság nem árt!
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: A jelentkezéseket január 20., péntek éjfélig várjuk az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címre. (Ezen a címen jegyigényeket nem fogadunk, csak a színházpedagógiai regisztrációkat várjuk ide. A minimum létszám 15, a maximum 30 fő.)
A program résztvevőit január 21-én délután 17 órakor várjuk a színház főbejáratánál.
Az előadást követő beszélgetés várhatóan 22 órakor ér majd véget.
2.KERÜLJ BELJEBB! – Színházi játszótér 7-12 ÉVESEKNEK
Érdekel a színház világa?
Szeretsz játszani, nagyokat nevetni?
Szereted a jó társaságot?
Kerülj velünk beljebb, és gyere el következő alkalmunkra! Havonta egyszer találkozunk, hogy játékok, színházi gyakorlatok és beszélgetések révén többet tudjunk meg önmagunkról, egymásról és a színház világáról. Szeretettel várunk minden játékos kedvű érdeklődőt! Előzetes tapasztalat nem szükséges.
Legközelebb január 22-én, vasárnap délelőtt 10-től 13 óráig várjuk a játszani vágyókat. (Találkozó 9:45-kor a színház előcsarnokában.)
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: A jelentkezéseket január 21., szombat éjfélig várjuk az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címre.