CSEHOV ÚJRANÉZŐ - IVANOV

A Katona történetében a kezdetektől kiemelten fontos szerep jut Csehov műveinek. A legújabb bemutatóhoz, a Sirályhoz kapcsolódva szeretnénk képet adni színházunk korábbi előadásairól is. Az Újranéző keretében havi rendszerességgel levetítünk egy-egy előadást, ezt követően pedig az alkotókkal beszélgetünk. A sorozat célja, hogy színháztörténeti áttekintést is adva megvizsgáljuk, miért és hogyan szólhatnak Csehov művei a mához, és mi rejlik a Katona előadásainak rendkívüli sikere mögött.

Rajkai Zoltán, Fekete Ernő
Ez alkalommal a 2004-ben bemutatott Ivanov című előadás kerül sorra. (Rendező: Ascher Tamás)
Időpont: 2016. március 13., vasárnap 15:00 óra
A résztvevőket 14:45-re várjuk a színház előcsarnokába. (A programot el kell kezdenünk pontosan, ezért kérjük, hogy lehetőleg érkezzenek kicsit korábban.)
A program várhatóan 18:30 órakor ér majd véget.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen várjuk 2016. március 12., szombat éjfélig.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A Katona Behívó munkatársai

Levelezőlista

Partnereink

 

Várunk téged is.

Lépj velünk kapcsolatba!

 
Levelezőlista